Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vasárnap ismét Városvédő Futás és Félmaraton Budapesten

Vasárnap 28. alkalommal rendezik meg Budapesten a Telekom Vivicittá Városvédő Futást és Félmaratont, melynek szervezői bíznak benne, hogy a tavalyi 13 200-as indulói létszámot sikerül majd felülmúlni.

   Vivicittá Félmaraton Futás Budapest A rendező Budapest Sportiroda  tájékoztatása szerint a tavasz legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseményén a hagyományoknak megfelelően minden mozogni vágyó találhat magának megfelelő távot: a 800 méteres családi futás mellett 3,2 (Minicittá), 7 (Midicittá) és 10 km-en (Vivicittá), illetve félmaratonon lehet rajtolni, de 3,2 km-es gyaloglás is teljesíthető.
    A program a félmaratoni verseny 9.30 órás rajtjával indul, míg az utolsó "szám" a gyaloglás lesz 15.40-től.
    A verseny központja a tavalyi évhez hasonlóan a Margitszigeten lesz, de az útvonalon a fővárosban zajló útépítési munkálatok miatt változtatniuk kellett a szervezőknek. A résztvevők azonban így is Budapest legszebb részein futhatnak majd keresztül, érintve a Parlamentet, a Lánchidat, a Gresham Palotát és az MTA épületét.
    "A budapesti Vivicittá résztvevőinek száma évről évre nő, a tavalyi futáson több mint tizenhárom ezren futottak együtt Budapestért - mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője. - Azt reméljük, hogy a futás erejével idén még többen mutatják meg, hogy mennyire szeretik Budapestet, melynek öt kerületén át halad majd a mezőny."

0 Tovább

Váci utca Budapest

Váci utca Budapest

Szeretsz sétálni? Budapest belvárosában a turisták által felkapott közkedvelt hely. A Váci utca tele van éttermekkel, szórakozóhelyekkel, pénzváltók és boltok tömkelege várja a külföldieket. Egy-egy étteremben magyarok is megtalálhatóak, a bankárnegyed dolgozói is megengedhetik maguknak a nyugati árszintet. Még több kép: Váci utca képek.

0 Tovább

Dugófigyelő a budapesti dugók és közlekedés forgalma

Forgalmi térkép a budapesti dugókról: gyors lassú és bedugult forgalom a pesti utakon.
Az alábbi térképen lehet nyomon követni élőben a dugókat: dugófigyelő térkép.
Kövesd Te is nyomon a forgalmi dugókat és kerüld el időben ! Sok autós így rengeteg időt és üzemanyagot takaríthat meg, ha sikeresen elkerüli a beállt utakat.

0 Tovább

Mi az a télűző futás?

A tél-űző futás egy kecskeméti futóverseny, amely a futóverseny-sorozatuk téli, februári versenyét jelöli. A BSI-nek megtetszett az elnevezés és saját maga kezdeményezett "nagyköveti" YT futást nevezte el róla. No nem baj , ha a kedves olvasó nem érti, mert ezt nem is lehet érteni. Lényeg, hogy a BSI igazából  a becsületbeli YT -t akar magának és ezzel az az elnevezéssel mozgosítja az önkéntes nagyköveteket, legalábbis a nyilvános kommunikációjuk szerint és nem számít, hogy már van egy magyar összefogó oldala. A Télűző futásról. A YT-ről: Yours Truly Futás.

0 Tovább

Gyorshajtás és megcsúcsás - a sebességtúllépés következményei

Összeroncsolódott személyautó, amely feltehetően megcsúszott, majd egy villanyoszlopnak ütközött a fővárosi Váci úton az északi vasúti összekötő híd alatt. A járműben utazók súlyosan megsérültek; a sofőrt és utasát tűzoltók szabadították ki úgy, hogy még a járműben rögzíteniük kellett a sérültek gerincét és végtagjait. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

0 Tovább

budapesti

blogavatar

Budapest

Utolsó kommentek