Keddtől négy éjjelen át mossák a Váralagutat, ezért a Lánchídhoz vezető út le lesz zárva a forgalom elől - tájékoztatta a Városüzemeltetési Központ az MTI-t.
A közlemény szerint keddtől péntekig, 23 óra 30-tól reggel fél 5-ig végzi a feladatot a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., ezért arra kérik az autósokat, a meghatározott időpontban kerüljék el az útszakaszt.
Éjjelente lemossák a Váralagutat
Vasárnap ismét Városvédő Futás és Félmaraton Budapesten
Vasárnap 28. alkalommal rendezik meg Budapesten a Telekom Vivicittá Városvédő Futást és Félmaratont, melynek szervezői bíznak benne, hogy a tavalyi 13 200-as indulói létszámot sikerül majd felülmúlni.
A rendező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a tavasz legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseményén a hagyományoknak megfelelően minden mozogni vágyó találhat magának megfelelő távot: a 800 méteres családi futás mellett 3,2 (Minicittá), 7 (Midicittá) és 10 km-en (Vivicittá), illetve félmaratonon lehet rajtolni, de 3,2 km-es gyaloglás is teljesíthető.
A program a félmaratoni verseny 9.30 órás rajtjával indul, míg az utolsó "szám" a gyaloglás lesz 15.40-től.
A verseny központja a tavalyi évhez hasonlóan a Margitszigeten lesz, de az útvonalon a fővárosban zajló útépítési munkálatok miatt változtatniuk kellett a szervezőknek. A résztvevők azonban így is Budapest legszebb részein futhatnak majd keresztül, érintve a Parlamentet, a Lánchidat, a Gresham Palotát és az MTA épületét.
"A budapesti Vivicittá résztvevőinek száma évről évre nő, a tavalyi futáson több mint tizenhárom ezren futottak együtt Budapestért - mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője. - Azt reméljük, hogy a futás erejével idén még többen mutatják meg, hogy mennyire szeretik Budapestet, melynek öt kerületén át halad majd a mezőny."
Döcögés az Árpád hídon
Felültünk az 1-es villamosra és végigdöcögtünk a hídon. Hogy milyen volt? Nézd meg itt a második videón: utazás az Árpád hídon.
Vörösmarty tér ünnepi könyvvásár
A Vörösmarty téren rendezik meg az Ünnepi Könyvvásárt minden évben, ahol 100 feletti könyvkiadóval megismerkedhetünk. A könyvhéten számos helyen 10-20 százalékos könyvvásárlási kedvezményt kaphatunk. Az olvasók szívesebben vennének nagyobb kedvezményeket is, viszont a kiadókat sújtó bérleti díjak miatt ez nem lehetséges. A főváros az elmúlt évben adott kedvezményt egy-két kisebb kiadónak.
Hősök tere a Millenniumi emlékmű a Hősök terén
A a Millenniumi emlékmű a Hősök terén. Itt található a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok
Utolsó kommentek